Egyedi ízélmények a Smoking Gun segítségével

A szaglás és az ízlés szorosan összefügg, illatok nélkül ugyanis kevésbé lennének élvezetesek az életek. Egy füstölőpisztoly tehát nemcsak az ételek illatát, hanem azok ízét is intenzívebbé teheti.

A füstölő pisztoly 5-6 évvel ezelőtt kezdett népszerűvé válni Nagy-Britanniában, ahol a különféle húsok, halak mellett vajakat, zöldségeket és még koktélokat is aromás füsttel tettek izgalmasabbá. Az éttermekben használt módszerek hamar feltűntek a háztartásokban is és egy füstölőpisztoly segítségével ma gyakorlatilag bárki kipróbálhatja, milyen az, ha egy kicsit feldobja az otthon elkészített ételt. Ennek az eljárásnak a lényege az utólagos füstölés, vagyis olyan aromákat, esetleg fűszereket juttatunk az ételek környezetébe, amely nem változtatják meg drasztikusan azok ízvilágát és karakterét, hanem pusztán egyedi kontúrt adnak az ételeknek. 

Sage Smoking Gun füstölőpisztoly

A füstölőpisztoly működése rendkívül egyszerű, pusztán bele kell helyezni az adagolójába a használni kívánt forgácsot, ezt követően pedig óvatosan meg kell gyújtani azt. Az így keletkező füstöt a készülékhez tartozó szilikon csővel lehet elvezetni a kívánt helyre. Annak érdekében, hogy a füst tartósan megmaradjon a füstölni kívánt étel környezetében érdemes egy üvegbúra, vagy átlátszó fólia alatt végezni a füstölést, majd legalább 2-3 percig hagyni kell az üvegbúra, vagy a fólia alatt a füstöt, hogy az étel kellőképpen át tudja venni az elégetett forgács illatvilágát. 

Mivel füstöljük? 

A füstölés egy olyan módszer, ami mindenki számára megadja a kibontakozás lehetőségét. Azaz végtelen számú kombináció és elképzelés létezik és idővel mindenki ki tudja magának kísérletezni a legkedvesebb aromájú füstöt. A témával ismerkedő gourmeteknek érdemes a tölgyfa forgáccsal kezdeni, mert ez lágyabb füstízt ad a sajtoknak, vagy a különféle húsoknak. A hikorifa forgács pedig erős bacon ízt kölcsönöz az ételnek, így kiváló választás lehet a marha-, vagy sertéshúsok esetében. Az almaforgács ugyanakkor enyhén édeskés illatú, ezért megfelelő lehet a hússzeletek, koktélok, vagy tejszínhabos édességek füstöléséhez.

Sage füstölőpisztoly konyhai használatra minden ételhez

Egy ideális füstölőpisztollyal akár kétféle erősségű füstáramlás is megvalósítható és az ételek minimális szellőztetési idő után azonnal fogyaszthatók. Egy füstölőpisztollyal tehát bárki könnyedén megvalósíthatja elképzeléseit a konyhában és kikísérletezheti a legideálisabb ízkombinációkat, így szert téve az egyedi ízélményekre. 


Sage
A Sage márka 2018-ban váltotta fel a Catler márkanevet, de az innovációs és gyártási háttér nem változott. A prémium kialakítású kisháztartási gépek hazája továbbra is Ausztrália, azon belül a Breville-csoport, amely minden egyes készülék megalkotásakor a hosszú élettartamot és a vásárlók használat közbeni maximális komfortérzetét tartja szem előtt. Ez teszi a Sage készülékeket időtállóvá és klasszissá, legyen szó grillezésről, mixelésről, vagy kávéfőzésről.